Hruska Emese vagyok, zenepszichológus, az ELTE Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet egyetemi adjunktusa. Tizenkét évig tanultam klasszikus hegedűt és magyar népzenét. Kamaszkoromtól kulturális újságíróként dolgoztam, 2005-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán. Zenepszichológiából 2019-ben szereztem doktori fokozatot a londoni Roehampton Egyetemen. Kutatásomban az énképet, a perfekcionizmust és a lámpalázat vizsgáltam klasszikus zenészeknél, amelyben a szülők és zenetanárok szerepét is figyelembe vettem.

Személyes indíttatás a perfekcionizmus kutatására

Saját (negatív) élményeim miatt kezdtem zenepszichológiával foglalkozni. Annak ellenére, hogy óriási tapasztalatom volt színpadi szereplésben, hiszen népzenészként körbeutaztam fél Európát, mégis azt éreztem, hogy nem tudom magamból kihozni a bennem rejlő tehetséget. De a bajt az én esetemben nem a lámpaláz okozta. A problémám inkább abban gyökerezett, ahogyan magamat láttam. Másszóval, az alacsony zenei és személyes önértékelésem tartott vissza attól, hogy jól tudjak teljesíteni. És csak évekkel később, a zenepszichológiai szakirodalom ismeretében jöttem rá, hogy maximalista vagyok!

Izgalmas kutatási eredmények

A doktori kutatásom eredményei alapján azt találtam, hogy a klasszikus zenészek énképe – tehát ahogyan látják magukat – döntő szerepet játszik a zenei praxisukban és az előadáshoz való viszonyukban is. Például a kutatás rámutatott arra, hogy a negatív énkép és az egészségtelen perfekcionizmus jelentősen hozzájárulhat a lámpaláz kialakulásához.

Elmélet a gyakorlatban

Ez a tendencia a tanári praxisomban is megfigyelhető volt. Londoni éveim során hegedűtanárként dolgoztam a Lambeth Music Service-ben, amely hátrányos helyzetű gyermekek számára biztosít zenei oktatást állami finanszírozásból. A diákjaim többségének volt tehetsége a zenéhez, de sajnos nem bíztak magukban eléggé, és a perfekcionistákra jellemző módon könnyen frusztrálódtak, amikor nem tudtak valamit eljátszani az általuk elvárt színvonalon. Viszont miután segítettem nekik önmaguk és képességeik elfogadásában, azonnal észrevehető volt, hogy sokkal magabiztosabbak lettek, és a hibáikra is kevésbé reagáltak érzékenyen. Ennek a változásnak volt egy másik pozitív eredménye is, mégpedig az, hogy jobban tudtak koncentrálni, ami hozzájárult a zenei fejlődésükhöz. Talán nem meglepő, hogy ez pedig képessé tette őket arra, hogy magasabb szinten játsszanak. Tehát a gyakorlat párhuzamban állt a kutatási eredményekkel: a zenésznövendékek önértékelése befolyásolta zenei fejlődésüket és az előadóképességüket is.

Miért indult el a PerfActionist?

Bár mindig is fontosnak tartottam a kutatási eredmények publikálását, és doktorandusz koromban számos nemzetközi konferencián mutattam be PhD dolgozatom eredményeit. Viszont az eddigi tapasztalatok arra mutattak rá, hogy fontos lenne a párbeszéd a tanárok, zenészek és zenésznövendékek körében, hogy egy egyesített platform keretein belül megoszthassák egymással tapasztalataikat. A szakmai diskurzus mellett az ismeretterjesztést szintén nagyon fontosan tartom, ezért rendszeresen tartok workshopokat és ismeretterjesztő előadásokat, valamint különböző lapok felkérésére írtam cikkeket a témában. Az előadásaimból készült rövid összefoglalót a Mindenki Akadémiája c. műsorban mutattam be, amelyet a Magyar Televízió M5 csatornája adott le:

Bízom benne, hogy a PerfActionist egy olyan platform lesz, ahol a perfekcionizmus és a teljesítménypszichológia iránt érdeklődő zenészek és nemcsak zenészek megoszthatják tapasztalataikat, feltehetik kérdéseiket, amelyre remélhetőleg megoldást találnak majd. Legyen a PerfActionist az a "hely", ahol az idelátogató megtalálja a perfekcionizmus egészséges formájához vezető utat, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából akár a zenében, akár a mindennapi életben.